A szappan-főzés receptje otthonra

A szappan-főzés

Tegyünk egy üstbe 16 liter eső-vizet, öntsünk bele két és fél kiló kőszódát. (Nem az ugynevezett szappan-főző olcsó szódát, mert azzal, aki gyakorlatlan a szappan főzésben, könnyen elronthatja az egész szappanhoz való anyagot.) A szódával együtt a zsiradékot is tegyük bele a hideg vizbe. A szappanhoz való zsiradék lehet akár miféle a háznál összegyűlt s egyébre hasznavehetetlen zsir-anyag, u.m.: kövérhus részek, avas tepertő. De az igy összegyűlt zsirhoz okvetetlenül kell faggyut is venni annyit, hogy egy negyed része a szappanhoz való anyagnak tiszta faggyu legyen, mert különben a szappan sem elég szép tiszta, sem elég szilárd nem lesz. A 16 liter szódás vizbe tegyünk 7 kiló zsiradékot, ezeket az anyagokat össze elegyitve, tegyük az üstöt (vagy a nagy fazékat) láng-tüzre és csendesen főzzük fel, folytonosan kavargatva; egy perczig sem szabad a kavarást félbe hagyni két teljes órán átal, mert különben mind kifut a szappan, minthogy a szappanos rész a tetejére száll a főzés közben. Mikor készen van, a lug ki-ki buggyan a szappan közül; ha ezt látjuk, akkor egy asztalfiókot teritsünk be vastag vászon-ruhával és a fiók üregébe a ruhára szedjük ki a forró szappant nagy fa-kanállal, vigyázva, hogy a barna és alól lévő lugból ne szedjünk a szappan közé. A szappan kiszedésével gyorsan kell eljárni, mert hamar meghűl s akkor nem lehet felül szépen elsimitani. Egy éjszakán át hagyjuk a fiókban, azután kiborithatjuk. Vagdaljuk fel azonnal darabokba dróttal, mert ha kiszárad, nem lehet könnyen elbánni vele.

Házi szappanfőzés a moldvai magyaroknál

Halász Péter: „ A Honcsánt szappan” Házi szappanfőzés a moldvai magyaroknál

1. A hagyományos paraszti gazdaságokban a szappanfőzés nem tekint vissza számottevő múltra. A házi készítésű vászonnemű tisztítása évszázadok óta lúgozással történt, szappant a népi gyakorlatban csak elvétve használtak. A szappanfőző mesterek elsősorban a városiasodó települések polgárságának igényeit elégítették ki, tevékenységük a 17. században kezdett kibontakozni, majd a 19. században érte el a céhes iparág virágkorát. A Magyar Néprajzi Atlasznak a vászonnemű 1900 körüli tisztításának módjával foglalkozó lapján jól látható, hogy a lúgozás és a szapulás általános gyakorlata idején a szappannal való mosás elsősorban az Alföldön, a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén volt elterjedve. Az Alföld szikes területein található sziksóra alapozták munkájukat a kecskeméti, a szegedi lúgöntők és szappanfőzők, de a 20. század elején a szappanfőző mesterség már egyre inkább kiszorult a falvakra.

A módosabb alföldi gazdaságok azonban rendszerint nem bajlódtak szappanfőzéssel, inkább csak az első világháború szorította rá a falusi asszonyokat a szappanfőzésre. Noha egyáltalában nem kizárt, hogy a sorsúak korábban is főztek szappant. Még inkább így lehetett ez az ország, illetve a nyelvterület elmaradottabb, a hagyományos életformát jobban őrző vidékein, a néprajzi szakirodalom azonban aránylag keveset foglalkozik a lúggal való mosásról a szappannal történő mosásra való áttérés idejével, módjával, s ezzel összefüggésben a házi szappanfőzés jelentőségével, módjával, ismeretanyagával.

2. A Moldvában élő csángó magyarok körében még tovább, gyakorlatilag századunk derekáig általános volt a fahamuból készült lúggal való ruhatisztítás. Ennek gyakorlata szinte minden faluban azonos volt. A szennyes ruhát este beáztatták hideg vízbe, s másnap reggel tették a lúgzót, megfőzték a szapulót. Ehhez fából készült edényt (cseber, seber), vagy vesszőből font kosarat (koszárkát) használtak. Beletették a már megáztatott szennyes ruhát, letakarták egy lepedővel (hammasz, hammas, hammaska). Erre rászitálták a hamut, amit a kemencéből (kuptor) gyűjtöttek. Rendszerint bükkfahamut használtak, még jobb volt a pujszárból, csokánból (kukoricaszárból), csutikából (kukoricacsutka)való hamu, mert ebből erősebb lúg készült. A hamura első alkalommal csak gyöngén melegített vizet öntöttek, ami keresztülfolyt a hamun, lúggá vált és kioldotta a ruhákból a zsíros szennyet, majd alul kicsorgott a lúgzócseberből. Alul összegyűjtötték, felforralták és újból ráöntötték. A lúg ismételt felöntésének ideje és gyakorisága esetenként eltérő volt, de ez inkább az egyéni gyakorlatban mutatkozó különbség lehetett. Volt olyan megoldás (Kelgyeszt, Szabófalva, Terebes) miszerint a felöntött lúgot 3-3 órára vagy akár egy éjszakára is rajtahagyták a szennyesen, s csak néhány (3-4) rendet öntöttek fel, máshol, például Pusztinán, Trunkon gyakrabban került sor a lúg felöntésére, akár 12-13 rendet is felöntöttek, csupán az utolsó felöntés után hagyták rajta a ruhán a lúgot mintegy 3 órára.

Az ily módon megtisztított ruhát azután kivitték a közeli folyóvízre, s ott a mosószéken, mosódeszkán, vagy lapos köveken kiverték belőle a lúgot. A finomabb kényesebb holmikat nem verték, csak rázták. Ha messze volt a folyóvíz, vagy télen sokszor csak a kúthoz vitték kimosni a gúnyákat. Szabófalván ahová a Moldova és a Szeret is messze esik, ám a falu régi helyén, Berendestnél bővizű források vannak, az asszonyok odajárnak mosni. Néhány évtizede célszerű betonmedencéket és betonasztalokat is készítettek a Forrászokhoz, hogy minél többen hozzáférhessenek a vízhez.

A lúgot mosófával verik ki a ruhából, ennek megnevezése meglehetősen sokféle: botoloska (Szabófalva) lapocka (Baluseset, Ploszkucén), sujok (Bogdánfalva, Klézse, Lábnyik, Szerbek), szuljok(Csík, Külsőrekecsin), szulok (Nagypatak). A kimosott ruhát nyáron kiterítették a gyepre száradni, ha a nap is sütött akkor fehéredni.

Általában egy hónapban egyszer, esetleg kétszer mostak ezzel a hagyományos, lúgzós módszerrel, attól függően, hogy mekkora volt a család, illetve hogy mennyire voltak ellátva különféle gúnyákkal. Csak a legmódosabb családok engedhették meg maguknak, hogy ennél ritkábban, esetleg negyedévente mossanak. Egy rend kenderből, honcsánt vászonból készült ruhát általában egy, ritkán két hétig viseltek. A mosás művelete rendesen két napig tartott. Csak a trunki népdalban megénekelt, különösen rest asszonyról őrizte meg az emlékezet, hogy

Hietfőn régvel lugzót rakatt, hietfőn régvel lugzót rakatt,

Sz mász hietfőig min lúgzotta, sz mász hietfőig min lúgzotta,

Mégesz lúgzatlankimoszta, mégesz lúgzatlan kimoszta.

Többnyire hétfőn tették a lúgzót, s kedden mosták ki a ruhát. Talán általánosnak mondható a moldvai csángó falvakban, hogy kedden és pénteken nem tettek lúgzót.

3. Moldvában a 20. század derekán elsősorban két tényező játszott közre abban, hogy a hamulúggal való vászontisztítást fokozatosan felváltsa a szappannal való mosás. Az egyik körülmény a házivászonból készült viselet elhagyása volt, ez a férfiaknál – különösen a Román környéki csángó falvakban – már a mászoccori verekedísz (második világháború) előtt elkezdődött, de az 1950-es évek végére gyakorlatilag a Bákó vidékieknél is befejeződött, a nőknél pedig mintegy 20-30 éves késéssel következett be. A technológiai váltás másik tényezője a szappanfőzés alapanyagának, a szóda beszerezhetőségének könnyebbedése volt. A moldvai magyarok e két körülményen kívül alkalmanként számon tartanak még egy harmadikat is, nevezetesen egy-egy személy útmutató szerepét. Lészpeden például emlékeznek egy Szeverdi Ferenc nevű mérnökre, aki 1946-1947-ben lakott a faluban, s megtanította az asszonyokat a jóbűzű szappan készítésére. Pusztinában pedig egy bizonyos Andris papnak tulajdonítják a házi szappanfőzés meghonosítását. „Édesapáméknál megmarta vót egy veszett kutya a malacos göjét s a malacot. Uruság nem volt, s ojan csuful mentek, mikor elérte őket a betegség… oja tízkilósok lehettek a malacok. Mikor megdöglöttek, apókám eltemette őket. Mikor Andris pap meghalta, a harangozóval kiásatta. A papnak volt zótája, s kifőzte szappannak.

A lúgzás és a szappanhasználat technológiai váltásának idejében természetesen alkalmaztak néhány átmeneti megoldást. Előfordult, hogy nem volt szóda, vagy szódára való pénz, és hamuból készített lúggal főzték ki a szappant. (Kelgyeszt, Butea, Gajcsána-Magyarfalu, Pusztina). Ez a lúg gyengébb volt ugyan, mint a marószódával készült, de jó szappan lett úgy is. Ilyenkor lobogó vízbe tették a hamut, főzték még néhány percig, majd hideg vizet adtak hozzá, hogy megtisztuljon. Végül az így elkészített lúgot adták a zsiradékhoz (Butea). Máskor hamulúggal szaporították a szódával készült lúgot. Buteában mondták el, hogy az 1960-as években is előfordult, hogy a szappan alapanyagát először fahamuval készült lúgban főzték, majd később tették hozzá a szódát. Így ugyanis kevesebb szóda kellett. Ehhez azonban már csak bükkfa vagy akácfahamut használtak, mert a kukoricaszár hamujából készült lúg zavaros lesz.

A lúgzás és a szappannal való mosás tehát évtizedeken keresztül, gyakorlatilag az 1940-es évek elejétől az 1960-as évek elejéig párhuzamosan alkalmazott ruhatisztítási mód volt Moldvában. Egyrészt úgy, hogy az egyszerűbb, durvább textilneműt lúgozták, a kényesebb, színes hímű ingeket, kendezőket, ruhácskákat pedig szappannal, vagy szappannal is mosták, másrészt pedig úgy, hogy a szapulóba, lúgzóba kissé megszappanozva tették be a ruhát, hogy jobban tisztuljon. Ha volt szappan – mesélték -, akkor kicsit megéringettük, megtörzsölgettük véle, s úgy raktuk le a szapulóba.

4. A házi szappanfőzés fő alapanyaga a különböző eredetű állati zsiradék. A legjobb a sertésé, de jó a juhfaggyú, a marhafaggyú is. Természetesen a paraszti háztartásban ritkánáll rendelkezésre szappanfőzés céljára tiszta zsír, hiszen a szappan házi készítésének fő értelme a takarékosság: ne kelljen pénzt adni a boltban kapható szappanért. Világos tehát, hogy nem fognak másra, elsősorban táplálkozásra is megfelelő zsírból szappant főzni, hanem kizárólag a hulladéknak számít, egyébre nem használható zsírból, valamint tartozékaiból. Disznóöléskor összegyűjtik a maradékokat, a hurkafeleket (bélháj), mindent, amit egyébként eldobnának. Ugyanígy juhvágáskor, borjúvágáskor is, ha elég zsíros volt az állat. A szappanfőzéshez készülő gazdasszony gondosan megtakaríccsa a konyhai hulladékként jelentkező zsiradékot, a megromlott szalonnát, a túlzottan zsíros ételek tetejéről leszedett felet. Ezeket a gyütevészeket borkánban (üvegedény) vagy pungában (műanyag zacskó) gyűjtik, télen a kamrában, nyáron pedig gyakran a földbe ásva, hogy ne romoljék meg, vagy legalábbis ne bűzöljön. A szappanfőzés leggyakoribb alapanyaga azonban a dög. Ha elvesz egy nagyobb disznó, juh, borjú vagy akár tyúk is – annak egyetlen hasznosítási módja, ha szappant készítenek belőle.

A szappanfőzéshez felhasználható zsírhoz azonban – különösen dög esetében – rendszerint hús is társul. Ha elegendő a zsír, akkor ezt általában levágják, elvetik. De leggyakrabban a szó szőrös értelmében szőröstül-bőröstül sőt rendszerint csontostól , tollastól az üstbe kerül a szappannak való alapanyag. Legföljebb nagyjából földarabolják a tetemet. Az ilyen zsíros húsból, vagy jobb esetben húsos zsírból természetesen nem lesz igazán szép, tiszta szappan. Minél több benne a hús, a vér, a csont, annál sötétebb, esetenként fekete foltos lesz a kész szappan. Aki szebb, tisztább, világosabb szappant akar, az gondosan kimossa az alapanyagból a vért, levagdossa a húsos részeket. Disznó öléskor egy 150 kg-os disznóból általában összejön 10-12 kg szappannak való zsiradék, s abból lesz két és fél, három kiló szappan.

Általában akkor fogtak hozzá a szappanfőzéshez, ha legalább 4 kg alapanyag összegyűlt. Disznóöléskor még nem főzik ki, mert hideg van s nem kell tartani attól, hogy megromlik a szappannak való. Tavassal főzik leginkább, mikor már melegszik az idő. Ilyenkor – mint mondják – kevesebb tüzelő is kell a művelethez.

A házi szappanfőzés másik fontos kelléke a marószóda, ahogy a csángók nevezik: zóda, zóta, (NaCO3). Már az 1930-as években is lehetett kapni a boltokban, már ahol volt bolt és volt reá pénz. De beszerezték máshonnan is ha tehették, lopva. A pusztinaiak például a közeli degettkutaktól „szerezték be” szódaszükségletüket, amit az olajkutak vezetékeinek mosására használtak.

Zsír és a marószóda kell tehát elsősorban a szappanfőzéshez. Ebből is lehet jó szappant főzni, és a moldvai csángók túlnyomó része ebből főzte és főzi ma is a mosásra való szappant. Ismeretesek azonban egyéb adalékok is amivel javítani lehet az ily módon főzött szappan minőségén. Ezekről a különös, részben újabban divatba jött adalékokról a szappanfőzés menetének ismertetése során ejtünk szót.

A szappant vasból készült üstben, kazánban főzik, más anyagból készült edény (pl. alumínium) nem jó. A szappanfőzésre alkalmazott üst annakvaló, vagyis más célra nem használják.

5. a népi szappanfőzés technológiáját 10 moldvai csángó településen vizsgáltam. A folyamat lényege teljesen azonos alapelvekre épül, mégis meg lehet különböztetni három, elsősorban a műveletek sorrendjét tekintve eltérő módszert. Ezek pedig a következők:

a) a zsírt és a húst előbb vízzel alaposan megfőzik az üstben, aztán adják hozzá a szódát (Butea, Diószén, Frumósza, Külsórekecsin, Pusztina, Szerbek),

b) előre melegítik az üstben a vizet, feloldják benne a szódát és azután teszik a lúgba a zsírt és a húst (Frumósza, Kelgyeszt, Lészped),

c) egyszerre teszik az üstbe a vizet, a zsírt, a húst és a szódát s együtt főzik (Diószén, Kelgyeszt, Trunk).

Az első a) változat tűnik a leghagyományosabbnak, ha szabad egyáltalában ezt a kifejezést használni erre a Moldvában alig fél évszázada ismeretes mesterségre. De emlékezzünk vissza: a hamulúggal történő szappanfőzés esetében is előbb főzték meg a zsíros húst, s azután adták hozzá a lúgot. Most is erről van szó, és ezt a megoldást részesítik előnyben a legtöbb (felmért) moldvai településen, különösen akkor, ha kicsontozatlan állatból készül a szappan. Az „előfőzéssel” van mód arra is, hogy a különféle szennyet (gamatságot) a főzés befejeztével, mielőtt a szódát hozzáadnák elönték, így tisztább lett a szappan. A másik előnye, hogy így nem fut ki olyan könnyen az anyag az üstből. A zsír és a hús jellegétől és állagától függően 3-4 órát főzték, majd a szóda hozzáadása után még főtt egy órát, de ha jól meg volt főve a hús és nincs benne csont, akkor kevesebb idő is elég.

A második, b) változatnál sem kell különösebben félni attól, hogy kifut a szappannak való, különösen pedig a habja. Hideg vizet tettek az üstbe, ha langyosodott óvatosan feloldották benne a szódát, és amikor megalvadott, akkor tették hozzá a zsiralmat. Ettől kezdve mintegy 4 órát vett igénybe a főzés.

A harmadik c) megoldás tűnik a legkényelmesebbnek. Egyszerre beletesznek mindent, s hadd főjön. Pedig valójában ez a legkockázatosabb technológiai változat, ennél kell a leginkább ügyelni arra, hogy mindig csak éppen hogy égjen a tűz az üst alatt, ki ne szaladjon a habja. Talán ennél a módszermél kell legtöbbet keverni (habarni) a szappannak valót. Két-három óra alatt készül el.

Csaknem bizonyos, hogy a különböző technológiák nem települése, még kevésbe tájegységek közti eltérésekre vezethetők vissza, hiszen vannak olyan falvak, ahol többféle megoldást is találtam. Sokkal valószínűbb, hogy „hagyományosabb” illetve „korszerűbb” megoldások részben párhuzamos alkalmazásáról van szó, ám ezt a kérdést csak további kutatások dönthetik el egyértelműen.

Az egységnyi mennyiségű alapanyaghoz szükséges szóda mennyisége sem függ az alkalmazott technológiától, inkább a benne lévő zsír aránya határozza meg. Általában 4 kg zsíros alapanyaghoz számítanak 1 kg szódást, de ha sok benne a hús – vagyis kevés a zsírosság-, akkor 5 kg-hoz adnak 1 kg-ot. Ha pedig csontos dögből főzik a szappant, még a 3:1 arány is szükséges(Kelgyeszt). A szappanfőzés során tulajdonképpen a szóda az egyetlen olyan tétel, amiért pénzt kell adni, érthető módon takarékoskodnak tehát vele. A főzés kezdetén rendszerint szükösen mérik, s ha nem elegendő, adnak még hozzá.

Az üstben fővő anyagot szinte állandóan kevergetni kell egy lapockával, hogy ki ne fusson a habja. Különösen fennáll ennek veszélye annál a technológiánál, ahol egyszerre teszik fel főni a szódát és az alapanyagot. Ha pedig kifut a habja, akkor elvész a java, odalesz a szappan. A kifutás ellen a szorgalmas habargatáson kívül úgy is védekeznek, hogy az üst alatt igyekeznek takarékon tartani a tüzet, s ha mégis futna a hab, a kezük ügyében lévő csiporból kevés hidegvizet öntenek bele. Csupán két Tázló menti településen, Frumószán és Szerbeken hallottam, hogy a tetejére feljövő habot legyűjtik s elöntik, lehet, hogy ezeken a székely eredetű teleüléseken egy újszerű technológia van kialakulóban. Egyébként vizet kezdetben annyit tesznek az üstbe, hogy felfogja (ellepje) az anyagot, így a hideg vizes öntözés egyben az elfővő víz utánpótlását is szolgálja.

Tulajdonképpen a hab forrás közbeni kifutása az egyetlen komoly kockázati tényező a házi szappanfőzés során, amivel veszélyeztetni lehet a művelet sikerét. Mert a többi hibát könnyen korrigálni lehet: szóda hozzáadásával és további főzéssel. Ha nem lett elég kemény a szappan, ha nem találtad meg, ha lágy volt, nem alutt jól meg, akkor még esent leszetted, esent újból főszted. Azt mondták a sikertelen szappankészítéskor: vaj nem főszted meg jól ahúst, vaj kicsi volt a szódád. Ijenkor még főzöd egy rendet, még veszel egy kicsi szódát s úgy. S aszt mondod: keccer dógoztam, a eccer bár jól. (Pusztina). Egyébként máskor előfordult, hogy az igényesebb asszony újrafőzte a szappant, s akkor immá tisztálódott, kijött fehéren. (Trunk)

Azt, hogy mikor jó már a szappan, kétféleképpen állapítják meg. Vagy kivesz egy keveset, s megsúrolgatja a kezével, hogy habzik-e, vagy pedig azt nézi, hogy mikor nem csurran le a keverő botról. Akkor kész, el lehet palni az üst alatt a tüzet. Az üstöt félreteszik, lefedik s elhagyják másnapra, amíg a tetejére mintegy 10 cm vastagságban feljövő szappan megaludt.

A házi szappanfőzésnek van még néhány különleges fortélya, amit Moldvában ugyan nem alkalmaznak általánosan, mégis érdemes megemlíteni, mert némelyike mintha terjedőben lenne.

Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy tesznek-e a szappanfőzés során a masszába sót. Településtől, sőt személytől is független ez a gyakorlat, beszéltem olyan asszonnyal, aki azt mondta, ő főzte sóval es, sónélkül es, s mincsak annyi volt (Pusztina). A módszer hívei azért tesznek bele a folyamat vége felé sót, hogy erősiccse, fehériccse, hogy könnyebben feljöjön a tetejire, valamint hogy később ne száraggyon ki a szappan. Az adalékul adott só mennyisége igen tág határok között mozog: egy szikrányitól az egy marékon keresztül a fél tálig. Akik nem használnak sót a szappanfőzéshez, többnyire azok is ismerik az eljárást, de nem tartják szükségesnek. Mész adalékról nem is hallottak.

Talán a házi szappanfőzés moldvai meghonosodása óta ismeretes az illatosítás gyakorlat, a jóbüzű szappan készítése. Ehhez hagyományosan különböző burjánokat tesznek a főzetbe, mint buszijukot (bazsalikom, Ocinum basilicum), fehér ürmöt (Artemisia absinthium), fodorkát (fodormenta, Mentha aquatica var, crispa), hidegmintát (Mentha spp.), kaprot (Anethum graveolens). Az utóbbi évtizedekben aztán divetba jöttek a különböző egyéb illatosítók, mint a de (mosópaszta), más módú szappandarabok, szépbüzű parföm. Ennek nemcsak a devatozás volt az oka, hanem az is, hogy az esetenként meglehetősen „illatos” alapanyag szagát ellensúlyozzák. Az illatosított szappant ajándékként is osztogatták.

Csupán egyetlen faluból a Romántól északra eső, ma már román nyelvű Buteából van adatunk arra vonatkozóan, hogy a szappankészítéskor babot is tettek a főzetbe, így szaporább szappant kaptak. A kollektivizálás után, tehát az 1960-as évek elejétől alkalmazzák és akkor tették bele az üstbe, amikor a zsíros hús már szétfőtt, de még mielőtt a szódát hozzáadták volna. Rendszerint régi, több éves, emberi fogyasztásra már nem valami kívánatos babot használtak erre a célra.

Végezetül érdemes megemlékezni egy viszonylag új szappankészítési módról, amivel különösen finom szappant tudtak előállítani. Ilyenkor tökmagolajat, napraforgó olajat – ahogy Moldvában mondják: faolajat – használnak alapanyagnak, ehhez adják a szódás, s mikor felfőtt, tojássárgáját ütnek hozzá. Pusztinában úgy tudják, hogy az 1950-es években Erdélyből jött magyar tanítók ismertették meg a faluval ezt a speciális szappankészítési eljárást, de Buteában azt mondják, hogy már az 1930-as években ismerték. Ebből a szappanfajtából természetesen csak keveset készítenek, s a testük tisztítására is használják, míg a dögből, zsíros húsból főttet csak ruha-, legföljebb kéz- és lábmosásra.

6. a kész szappant egy napig hagyják állni a kazánban, hogy megaluggyon, megdermedjen, megfaggyon. Csupán egyetlen helyen, Trunkon találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a még folyékony szappant kis, feneketlen ládácskákba öntötték, s abban fagyott meg körülbelül 1 kg-os darabokba. Egyébként az üstben vágják fel a szappant ugyanekkorára. A kész szappankockákat egy hétig szellős, árnyékos helyen aszalták, (szárították), majd föltették a hiúba (padlás), s ott tartották Állítólag 10-20 esztendeig is használható marad, de 3-4 év alatt rendszerint elfogy.

A szappan kiszedése után megmaradt lúgot még fel lehetett használni. Ha tiszta felből, vagyis zsírból készült a szappan, akkor aránylag tiszta lúg maradt utána. Kelgyeszten tesznek bele még egy kevés szódát és újra felfőzik. Így gyenge szappant kapnak, de hitványabb dolgok, zsákok mosására jó. Máshol nem hallottam a lúg újrafőzéséről. Annál általánosabb az a gyakorlat, hogy a megmaradt lúgot megőrzik a kamrában, pincében, s amikor szükséges – rendszerint felhigítva – különösen piszkos gúnyákat, földrevaló pokrócokat , mocskos holmikat, egyszóval mindenféle cerányos dolgokat mosnak vele.

7. A szappanfőzés gyakorlata szervesen illeszkedik a moldvai csángók gazdasági és társadalmi életébe. Általában arra törekednek, hogy mindig legyen honcsánt szappanuk a hiúban, vagyis otthon főzött szappan a padláson. Ha egy körülbelül 150 kg-os disznót levágnak, annak zsíros hulladékából általában lesz annyi szappan, ami nagyjából fedezi egy átlagos nagyságú, 6-8 tagú csángó család évi szükségletét. Több olyan asszonnyal is beszéltem, aki azzal büszkélkedett, hogy 5-6 esztendős szappana van. Általános vélemény, hogy a házilag főzött szappan sokkal olcsóbb, mint a vett. De azért számos csángó családnak, különösen az öregeknek még a szóda megvásárlása is gondot jelent, s ahhoz igazítja a szappanfőzés idejét, mikor van annyi pénzem, hogy ki tudom igazítani a zódát, mert erőst drága (Trunk).

Általában télen és tavasszal főzik a szappant. Télen a disznóölést követően, mikor bőviben vannak a zsírosságnak. Nem sietnek vele különösebbe, hiszen télen nem romlik meg az alapanyag. Van olyan szempont is, hogy télen több fa kell a szappanfőzéshez, bár ezt inkább csak az olyan fában szegény faluban hangoztatják, mint Trunk. Az onnan néhány kilométerre, de már az erdő alatt lévő Diószénben másként gondolkodnak: Fa vagyon elég, az erdő hull rivánk,(ránk). Egy lészpedi asszony karácsony után szokta kifőzni a télen vágott disznóból származó zsírt, az nyárig elég a családnak, addig gyűjti a zsirosságokat, azokat nyár végén főzi ki. Buteában régebben az volt a szokás, hogy télen megfonták a kendert, húshagyat után, a nagyböjtben kifőzték a szappant, a a maradékkal lúgozták a kendert. A nyári hónapokban ritkán főztek Moldvában szappant, hiszen akkor elfoglalta őket a mezei munka. Ha azonban ilyenkor döglött meg valami nagyobb és zsírosabb állat, akkor azonnal szappant főztek belőle.

A szappanfőzés az asszonyok dolga, bár a tüzifa odakészítésében, esetenként a tüzelésben az ember is segít. Leginkább anya és lánya együtt főzi a szappant a lányai, menyei számára az általuk gyűjtött feleségből. Egy trunki asszonynak rendszeresen a testvére főzte ki a magáéval együtt a szappannak valót, a szóda költségeit pedig közösen viselték. Ha nem tettem parát (pénz) a zódába, kimarasztott a szappanból.

Szappant csak a legritkább esetben vittek a piacra, legföljebb a faluban árulták, szükségből. Ha nyomorúsága volt valakinek, s nem volt honnan szerjzen, még eladott egy-egy szappant. Kölcsönbe, ajándékba azonban gyakran adtak egymásnak, ha valaki kifogyott belőle. Az illatosított szépbüzű szappanokkal pedig szívesen kedveskedtek egymásnak rokonok, jóbarátok.

A honcsánt szappan készítése ma is általános gyakorlat a moldvai magyaroknál, főzik egyébként románok is. A művelet szerves tartozéka a paraszti élet ökonómiájának, amely hagyományosan nem ismeri a haszontalan, elvetni való hulladékot, s a körülötte lévő anyagi világ minden részének hasznosítására törekszik.

Szappanöntés régi szappanokból

Szappanöntés régi szappanokból

Hányszor dobtuk már ki a maradék színes, illatos szappant? Pedig akár ajándékot is készíthetünk belőle! A maradék szappanokat egyszerűen hagyjuk megszáradni, majd reszeljük le, vagy zöldséghámozóval készítsünk belőle forgácsokat. (Persze egyben is hagyhatjuk, de a felolvasztás gyorsabban megy, ha apróbb darabokban van.)Ezután gőz fölött, vagy erős zacskóba téve meleg vízben megolvasztjuk, majd műanyagformába öntjük. Ha kisebbeknek készül a szappan, használjuk nyugodtan a gyerekek homokozó formáit.
Ha többféle színű szappanunk is van, készíthetünk rétegezett, színes szappant. Öntsük az első réteget a formába, majd miután eléggé megdermedt, ráönthetjük a következő réteget. Ha átlátszó glicerinszappant használunk, díszekkel is feldobhatjuk a szappant; apró játékokat, csillámport, vagy szárazvirágot is elhelyezhetünk benne.

Tiszta növényi alapanyagból készült átlátszó és fehér szappantömböt használhatunk, melyeket kedvünk szerint színezhetünk, díszíthetünk, és kedvenc illóolajunkkal illatosíthatunk.

Menete:

1: Olvasszuk fel a szappant vízfürdőben. Tegyük a szappantömböt egy konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és forraljuk fel, ill. mikrohullámú sütőben (300-400W, 3-10 perc) olvasszuk fel.

2: Helyezzük az öntőformákba a kívánt díszeket.

3: A felolvasztott szappant színezhetjük, illatosíthatjuk.

4: Öntsük a formába a felolvadt szappant.

Ha többszínű rétegeket akarunk készíteni, meg kell várni, amíg az alsó réteg megdermed.

Szappanöntés új szappanból

A szebbnél szebb kézzel készített szappanok ajándékként is megállják a helyüket. Hobbiboltokban, drogériákban is beszerezhetjük a kellékeket.
Alapanyagok, kellélek
-Szappantömb (általában 100-200 g-os kiszerelésekben kapható)
-Színezőanyag
-Illatanyag
-Öntőforma (nem fontos, hogy boltban vásároljuk meg, bármilyen műanyagformát használhatunk).
-Díszítőanyag (ha a megajándékozott használja is a szappant, fontos, hogy semmilyen éles vagy szúrós dísz ne kerüljön bele).
1: Olvasszuk fel a szappant vízfürdőben. Tegyük a szappantömböt egy        konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és forraljuk fel, ill. mikrohullámú sütőben (300-400W, 3-10 perc) olvasszuk fel.

2: Helyezzük az öntőformákba a kívánt díszeket.

3: A felolvasztott szappant színezhetjük, illatosíthatjuk.

4: Öntsük a formába a felolvadt szappant.

Ha többszínű rétegeket akarunk készíteni, meg kell várni, amíg az alsó réteg megdermed.

A fent leírt módon a szappant megolvasztjuk, hozzáadjuk az illat- és színezőanyagokat. Ha csillámporos szappant szeretnénk, a port már most hozzáadhatjuk. Egy részét öntsük a formába, helyezzük el rajta a kiválasztott díszt, majd öntsük bele a maradék szappant.
Díszként szinte bármit használhatunk; üveggolyót, apró műanyag figurákat, szárazvirágot, vagy gyöngyöket.

Lúgmentes szappan

Kellékek

- tiszta, csont-fehér (glicerin) szappan
- sajtszeletelő
- edény
- illat-esszencia
- ételszínezék

Egyszerűen vágjon darabokat a sajtszeletelővel a szappanból, tegye az edénybe, olvassza fel, majd csepegtessen bele illat-esszenciát, színezéket, és öntse formába, tálba. Tehet bele, például egy csepp vaníliát, és durvára vágott manduladarabokat, majd csomagolópapírba csomagolja be, és azt díszítse.

Fahéj szappan

Kellékek
- glicerin szappan
- fahéjkivonat
- edény
Olvasszon fel egy darab illatmentes glicerin-szappant, és adjon hozzá 10 csepp fahéjkivonatot, valamint egy csepp piros ételszínezéket, ha szeretné. Ne használjon fahéjas illóolajat vagy parfümöt, mert azok borzalmasan irritálják a bőrt.

Virágos szappan

Főzzünk házilag szappant! Egyszerre szórakozás és praktikus ajándék. Szükség van egy nagy, átlátszó glicerines szappanra, egy kis puding- vagy süteményformára és dekorációra. (Ezek lehetnek színes gyöngyök, élő vagy művirág, babszemek stb.) Így készül a fürdőszobadísz: konyhai reszelőn reszeljük le a glicerines szappant, és a reszelék felét tegyük vízfürdőbe. (Melegítsünk vizet egy edényben, és ebbe állítsuk a
szappanreszelékes tálat.) Várjuk meg, míg a darabkák megolvadnak. Ha még illatosabbá és hatékonyabbá szeretnénk tenni a szappant, önthetünk
bele pár csepp illóolajat is. A folyékony masszát öntsük a formába úgy,hogy csak félig töltse meg azt, majd tegyük egy éjszakára a hűtőbe. A virágot vagy dekorációt helyezzük el a megszilárdult szappan közepébe, majd melegítsük fel a maradék szappanreszeléket, és öntsük rá. Ha kész, a formát állítsuk újra a hűtőbe egy éjszakára. Másnap óvatosan emeljük ki a kész szappant. Íme, elkészült a mű!

Levendulás szappangolyó készítése

A levendula balzsamos illata már régóta a női pipereasztalok fontos kelléke, szekrénybe zárva, pedig a molylepkék legnagyobb ellensége. Nem árt tudni, hogy a virág apró szirmaiból nyert illóolaj ápolja a bőrt, ráadásul idegnyugtató hatása is van.
Éppen ezért ennek a növénynek a fürdőben is ott a helye. Nagyon könnyen becsempészhetjük, ha egy csokor levendulából és egy kis maradék szappanból illatos szappangolyót készítünk. Így jótékony hatását estéről estére élvezhetjük, hiszen a levendula virága gyengéden masszírozza és ápolja a bőrt, a szirmok illata, pedig megnyugtat és ellazít minket. A szappan helye, pedig hol is lehetne máshol, mint a saját kezűleg készített levendulás szappantartóban.

A szappantartóhoz szükséges egy csokor levendula, műgyanta, edzőadalék, öntőforma, csipesz és smirgli. Az elkészítéséhez úgy kezdjünk hozzá,
hogy fektessük az öntőforma aljába a virágszálakat. Ha kör alakú szappantartót szeretnénk, akkor nyugodtan használjunk egy kiürült margarinos dobozt. Majd a használati utasítás szerint keverjük össze a műgyantát az edzőadalékkal, és egy pálcika segítségével óvatosan töltsük az öntőformába olyan vastagon, amilyen magas szappantartót szeretnénk. Ezt követően hagyjuk a gyantát 24 órán át száradni, majd pattintsuk ki a dobozból. Hogy még szebb és egyenletesebb legyen a felülete, smirglivel egy kicsit csiszoljuk meg a széleit.

A szappangolyó elkészítéséhez szappandarabok, egy csokor levendula, mikróba való edény, kés, keverőkanál és sajtreszelő kell. A megvalósítása roppant egyszerű: a nagyobb szappandarabokat reszeljük le, majd adjunk hozzá annyi vizet, hogy éppen ellepje.
Ezt követően tegyük be a mikrohullámú sütőbe, és hevítsük addig, amíg a víz el nem párolog. Majd morzsoljuk bele a szappanpépbe a levendula virágait, és keverjük össze jó alaposan. Lehetőleg használjunk villát vagy keverőkanalat, különben a forró massza megégetheti a kezünket! Miután a szappanpép kissé megdermedt, vizes kézzel formázzunk belőle tetszés szerint kisebb vagy nagyobb golyókat, és hagyjuk őket a levegőn megszáradni.

Kakaós háziszappan készítése növényi zsírokból

Kakaós háziszappan készítése növényi zsírokból

Hozzávalók

egy jó csapat

          Anyagok

• 453,6 g pálmazsír
• 396,9 g kókuszvaj
• 1474,2 g olívaolaj
• 170,1 g kakaóvaj
• 340,2 g nátrium-hidroxid (NaOH)
• kakaó
• aroma és/vagy illatanyag
• 907,2 g víz 
  
  Eszközök:

• edény
• tűzhely
• mérőhenger
• főzőpoharak
• vegyszeres kanál
• üvegbot

Színezéshezhez: bármilyen ételszínezék (mi vérnarancs aromát és kakaót használtunk)
Illatosításhoz: bármilyen illóolaj (fontos hogy olajos legyen, az alkoholos illatosítótól a szappan kellemetlen szagú lehet)

A szappanfőzés folyamata

A szappanfőzéshez csak megfelelő védőfelszerelésekkel lássunk hozzá!
(védőszemüvegben, védőálarcban)

A szappanfőzés nagyon egyszerű művelet, de mielőtt hozzálátsz, mindenképp szerezzél be magadnak biztonsági felszerelést. Ajánlott: köpeny, védőszemüveg; kötelező: gumikesztyű.
Fontos, hogy jól szellőző helyiségben dolgozz, mert a szappan egy ideig kellemetlen illatú. Használj egy olyan edényt, amire már otthon nincs szükség. Az edény lehetőleg mély legyen.

Először az olivaolajat melegítsd, majd tedd bele a pálmavajat, a kókuszvajat és a kakaóvajat. Kevergesd addig, amíg az összes olaj/vaj teljesen meg nem olvad. Az olaj/vaj olvasztása közben készítsd el a lúgoldatot (az oldás exoterm, ezért az edény melegszik!).
Amikor teljesen megoldvadtak a vajak, öntsd a lúgos vizet az olajos/vajas edénybe, és kezdj el gyorsan és folyamatosan kevergetni (kis keverés után ezen a ponton tedd bele az illóolajat). Fontos, hogy kis lángon melegítsd tovább az anyagot, mert magasabb hőfokon a szappan kifuthat. Folyamatos keverés mellett várd meg míg a szappan eléri a forráspontot, hagyd forrni rövidebb ideig, majd vedd le a lángról, kevergesd tovább kb. 2-3 percig, majd újra tedd lángra. Ha a szappan újra eléri a forráspontot, akkor újra hagyd egy kicsit forrni, vedd le kevergesd, tedd vissza, stb.
Ezt a folyamatot addig folytasd, amíg a szappan össze nem áll egy masszává. Ettől a ponttól keverd folyamatosan, míg a massza már nem olajos, jobban összeáll, nehezebb keverni, és darabokban potyog le a keverőkanálról. Most lehet a szappant színesíteni úgy, hogy a színesítő anyagot hozzákevered a szappanhoz. A kész, illatos szappant egy tálcára kiteszed, kinyújtod, felvágod, vagy úgy formázod ahogy akarod (mi tésztaszaggatóval csináltunk kakasokat, szíveket stb.), majd hagyod kihűlni.
A felhasznált mennyiségeket természetesen lehet felezni, harmadolni stb.
A fenti recept óriási adag szappan készítéséhez elegendő. Mi az eredeti hozzávalók negyedével dolgoztunk, és még így is sok szappanunk lett.
 

Pálmaolaj

A pálmaolajat egyes pálmafajok (Elacis guinensis), de különösen az olajpálma (Avoira elais) gyümölcsének húsából nyerik, préseléssel és főzéssel.
Sötétbarnától pirosas barnáig minden változatban ismeretes; vajszerű, sokszor a faggyúra emlékeztető. Friss állapotban nem kellemetlen a szaga. A friss pálmaolaj olvadási pontja kb. 27 °C. Hosszabb állás után az olvadáspontja már 42-45 °C-ig is felemelkedhet. A pálmaolaj legfőbb alkatrészei a palmitin és az olein. Kálium-bikromáttal és sósavval szokták fehéríteni, mellyel egyidejűleg a szagát is tompítják.

Kókuszolaj vagy kókuszzsír

A kókuszdió tejszerű, majd mandulaszerű belsejéből főzik vagy préselik ki úgy, hogy a diót feltörik,
egy ideig vízzel főzik, majd aprítják és préselik. A kókuszolaj előállítására a Ceylonban és Malabarban használatos berendezések a legjobbak. A kókuszolaj laurin és mirisztinsav glicerideket, sztearint, palmitint és oleint, továbbá folyékony zsírsavakat (kapron, kapryl és kaprin gliceridjeit) tartalmaz.

A kereskedelemben három fajtát különböztetnek meg, úgy mint az ún. Cochin, Ceylon és közönséges kopra olajat. Tisztítva ételzsírnak is használják.

Olivaolaj

Az olajfa (Olea Europea) bogyótermésének olaja.
Az egészen érett bogyó színe a sötét ibolyától a feketéig változik. A bogyók olajtartalma különböző: 20-60% között ingadozik. Jó minősége függ a fajtól, a bogyó nagyságától, továbbá a gyümölcs érettségi fokától. Alacsony hidegpréseléssel kapták a legfinomabb étolajat, mely "Jungfernöl" néven került forgalomba. Az első préselésnél visszamaradt lepényt másodszor préselik hidegen, ez adja a közönséges étolajat. A visszamaradt pogácsából kivont olajat égőolajnak nevezik. Az utóőrlési olajat a maradék rövid erjesztése útján nyerik. A pokololajat vagy tisztító aknaolajat a mosóvízből és a visszamaradt pogácsák kimosásával nyerik. Végül a pogácsákból szénkéneggel készült olaj az ún. szulfur-olivaolaj. A utóbbi négy minőséget kizárólag szappangyártásra használják (Marseilles-i szappan). A hidegen préselt olaj 80% olajat tartalmaz (triolein), csekély mennyiségű arachinolaj mellett.

Kakaóvaj

A kakaó (Theobroma cacao) gyümölcséből mellékterméknek nyerhető vajszerű anyag, melyet
a csokoládégyárak melegen való préseléssel kakaóvaj néven árusítanak.
A kakaóbab zsírtartalma 30-50%.
Szappangyártáshoz és a kozmetikai, gyógyászati termékekben használják főként.

SZAPPANFŐZÉS

SZAPPANFŐZÉS

A szappanfőző-mesterség jellegzetesen városi ipar, mert mind a nyersanyag beszerzése, mind a késztermék értékesítése a városi fogyasztás függvénye. A szappan legfontosabb alapanyagát jelentő faggyút ugyanis nagyobb tételben csak a városi mészárosoktól szerezhették be a szappanfőzők, a mészárosok kezén felhalmozódó faggyú mennyiségét pedig a marhahúsfogyasztás mértéke szabta meg. Középkori városaink többsége a szappanfőzőmesterek számára is megélhetést nyújtott. Például Sopronban már 1379-től folyamatosan működött egy szappanos, aki a város ellátásáról gondoskodott. Helyzete azonban a későbbi évszázadokban sem lehetett túl kedvező, mert 1598-ban a város felszólította a mészárosokat, hogy a faggyút a polgárság rendelkezésére bocsássák - és ne a szappanfőzőnek adják. Ezt azzal indokolták, hogy a szappanos minden zsiradékot felvásárol, így drágítja annak árát, ugyanakkor a gyertyamártók sem jutnak faggyúhoz, pedig az ő portékájuk előbbrevaló a szappannál. Végül is a tanács kötelezte a szappanfőzőt, hogy másutt vegye a faggyút (Csatkai 1941: 4). Az anyagbeszerzés nehézségei miatt csak 1783-ban alakult meg a soproni szappanoscéh tíz taggal, akiknek java része a környező városokban (Kőszeg, Szombathely, Sárvár) tevékenykedett.
A szappanfőző iparosok ezen általánosan jellemző sorsa alól csak néhány nagyobb városunkban mutatkozott kivétel. Ilyen volt mindenekelőtt Debrecen, ahol már a 15. század második felétől több szappanosról tudunk. Kiváltságlevelüket 1587-ben Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemtől nyerték. A debreceni szappanoscéh hamarosan 221nemcsak a helybeli szükségletet elégítette ki jó minőségű árujával, hanem mind távolabbi piacokat hódított magának. A 17. század elejétől Erdélybe és a Felvidékre rendszeresen szállítottak, de szultáni adóként mindig több szekérrakomány pipereszappant küldtek Konstantinápolyba. Ez időben levendula- és rózsaolajjal illatosított szappant is főztek. Készítményeiket méltán vetették össze az akkor világhírű párizsi és velencei szappannal. A következő évszázadban is a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg a debreceni szappanról. Például Robert Townson angol utazó 1793-ban a következőt jegyezte fel: „A szappan hófehér és szivacsszerű, az előállított mennyiségre nézve elég annyit felemlíteni, hogy Debrecenben hetven szappanfőző van” (idézi Takács B. 1982). Ugyanezen időből származó összeírások szerint a debreceni szappanoscéhben 80 mester, 10 segéd és 6 inas dolgozott, évi termelésük meghaladta a háromezer táblát, ami több mint kétezer mázsa szappan előállítását jelentette.

A tekintélyes létszámú debreceni szappanoscéh évszázadokon át féltve őrizte portékája hírnevét. Az 1676-ban megújított és több artikulussal kibővített céhlevél a mesterség kitanulásától az áru értékesítéséig szigorú előírásokat tartalmazott. Szabályozták a nyersanyag beszerzését: a faggyún osztozkodni kellett a mestereknek, nem vásárolhatták fel egymás elől; a főzéshez szükséges sziksót pedig a céhmesterek osztották szét. A szappanosoknak szigorúan megtiltották a nyersanyaggal való kereskedést. A szappan minőségét és mennyiségét a céhmesterek rendszeresen ellenőrizték. Aki netán „hitván szappanyt” készített, a pénzbüntetésen túl kőtelezték annak újrafőzésére (Takács B. 1982).
Debrecenben tanulták a mesterséget a kecskeméti, nagykállói szappanosok. Kecskeméten a 17-18. században 20-30 szappanosmester dolgozott a városi céhben a 222debreceniek mintájára. Szegeden a 19. század elején közel ötvenre rúgott a szappanfőzők száma. Céhbe ugyan csak 1851-ben tömörültek, de már szabadalmi levélhez nem jutottak. Olcsó és jó minőségű árujukból évente több ezer mázsányit hordtak szét az ország minden részébe - a paprikával együtt - a szegedi kofák és szekeresek (Bálint 1977: 247). A korábbi időkben azonban a szappanosok maguk árulták portékájukat a vásárokban „a szappanos szekér mellett egy széken” - amint a debreceni céhszabályzat előírta. A vásározás nyilván nagyobb bevételt hozott a mestereknek, mint a városi értékesítés, amiért is a céhmesterek sorsolták ki, hogy mikor ki maradjon otthon a város szükségére való szappan árulására (Takács B. 1982). Így állhatott elő az a sajátos helyzet, hogy a múlt században a szegedi szappanosok a debreceni vásárokon 30-40 társzekér szappant is el tudtak adni (Hilf 1929: 28).
A szappanosok helyzete 1849-től jelentősen romlott, amikor a szatócsok is árusíthattak szappant és gyertyát. A céheknek ugyan 1851-ben sikerült betiltatni ezt a konkurenciát, de 1854-től végleg szabad forgalmú lett mindkét árucikk. A múlt század közepétől a gyári termelés megindulása is egyre hátrányosabban hatott a szappanfőző műhelyekre, melyek a századforduló után csak elvétve tudták biztosítani megélhetésüket.
A parasztság eleinte a vásárokon, később a helybeli vegyeskereskedésekben vásárolta a szappant. A tehetősebbek az egész esztendőre valót beszerezték, a szegényebbek csak annyit, amennyi a következő vásárig eltartott. A vásárolt szappant leginkább mosdáshoz használták, a ruha mosására fahamu és lúg szolgált egészen a múlt század végéig. A ruha lúgozásának, szapulásának általánosan elterjedt hagyományos módját az alföldi módosabb parasztgazdaságokban a 19. század elején a szappannal és szódával való mosás kezdte felváltani. Ehhez azonban saját készítésű háziszappant használtak. Sok helyütt voltak olyan asszonyok, akik másokhoz is eljártak szappant főzni, vagy segítettek annak elkészítésében. Békésen például a századforduló táján a szappankészítő asszonyok még a vásárokon is megjelentek a maguk által készített áruval (Kirner 1964: 112). A házi szappanfőzés elterjedéséhez hozzájárultak a korabeli gazdasági újságok, kalendáriumok is, melyek mind több leírást, útmutatást közöltek a „kevés költséggel és kevés bajjal készítendő háziszappan”-ról. A házi szappanfőzés az 1830-as években Pest-Budán is erős versenytársa lett a céhbeli munkának.
Az ország más vidékein leginkább az első világháború szűk esztendői kényszerítették rá az asszonyokat a szappankészítésre, aminek gyakorlata a későbbi évtizedekben is megőrződött. A mosószappan házi főzését a szappannal végzett ruhamosás mindaddig életben tartotta, amíg az olcsó és hatásos mosószerek el nem terjedtek.
A szappanfőzés technológiája mind az ipari, mind a házi előállításnál alapvetően megegyezik. Eltérést csupán a munkafolyamat egyes mozzanatai mutatnak, amely részben a felszerelés technikai különbözőségéből, részben a feldolgozásra kerülő nyersanyag összetételéből adódik. De a szappanfőző mesterek munkaeljárásai is eltértek egymástól, amint azt az ország különböző területeiről nyújtott leírások tükrözik (pl. Debrecenből Módy 1957; Szegedről Bálint 1977: 248-250; Kecskemétről Szabó K. 1932b: 34-35; Gyergyószentmiklósról Tarisznyás 1982a: 98).
A szappan minőségét alapvetően megszabta a felhasznált nyersanyag milyensége. A debreceni szappanfőzők a Hortobágyon gyűjtött és gondosan tisztított sziksót még az újabb időkben elterjedő mesterséges szódánál is jobbnak tartották. A szegedi szappan is a sziksónak köszönhette keresettségét. Mivel a különböző szikes területekről változó kémhatású sziksót söpörhettek össze, a szappanosok gondot fordítottak a megfelelő lelőhelyek karbantartására. A tiszta sziksóból mész hozzáadásával erős lúgot főztek. Ezzel szemben a paraszti háztartásokban kevésbé ügyeltek a sziksó 223minőségére, amit rendszerint vándorárusoktól terményért vásároltak. Többnyire fahamut kevertek hozzá, hogy javítsák erejét, sok helyen pedig egyenesen fahamuból főzték a lúgot a szappankészítéshez. A lúgot addig főzték, míg a belemártott baromfitollat vagy subaszőrt szét nem marta. Természetesen a jobban felszerelt műhelyekben megfelelő műszer, erőmérő grád szolgált a lúg erejének megállapítására.
Szembeötlő eltérést mutat a felhasznált zsiradékok összetétele is. A debreceni szappanfőzők egykor csaknem kizárólag tiszta marhafaggyúból készítették a szappant, mert ez biztosított megfelelő szilárdságot és fehérséget termékeiknek. Ezért tartották a hivatásos mesterek okvetlenül szükségesnek, hogy a zsiradéknak legalább egynegyed része marhafaggyú legyen. A házi szappanfőzéshez viszont mindenféle disznózsiradékot gyűjtöttek össze, s marhafaggyú aligha került bele. Néhol legfeljebb birkafaggyút adtak hozzá (Hódmezővásárhely: Kiss L. 1958b).
A szappankészítés legfontosabb mozzanata a főzés: megszabott mennyiségű lúggal több órán át főzték a zsiradékot. A házi munkánál a forró lúgba öntötték a teljes zsiradékmennyiséget, míg a műhelyekben a lúgot adagolták fokozatosan a kevesebb lúgban rotyogó zsiradékhoz. A főzés eredményeként kicsapódó szappant általában még kétszer átfőzték friss lúgon, hogy minél fehérebb legyen. A harmadik főzésnél a szappanosok mindig adagoltak konyhasót a masszához, mert a lúg így jobban elkülönült a szappantól. A paraszti gyakorlatban a kisózás csak újabban és szórványosan fordult elő (Hódmezővásárhely, Nyíregyháza). A kisózott lúgból másfél órai pihentetés után száraz vászonnal bélelt öntőrámákba meregették a felületre gyűlt szappant. A kihűlt szappantáblákat dróttal vagy zsinórral megfelelő méretű vagy súlyú kockákra vágták, majd szellős helyen szikkadni hagyták. A parasztasszonyok többsége legalább egy évig szárította a padláson a feldarabolt mosószappant, hogy elég kemény legyen. A házilag főzött szappan természetesen nem vetekedhetett a műhelyek termékeivel, de aligha akadt olyan gazdasszony, aki pénzt adott volna mosószappanért, ha maga is tudott szappant főzni. A szappanosok általában így aztán egyre inkább a pipereszappan előállítására kényszerültek. De erről a területről is hamarosan kiszorították őket az olcsóbb áruval és bővebb választékkal jelentkező szappangyárak.
A házi szappankészítés technikáját bemutató néprajzi leírásokból kitűnik, hogy azokon a vidékeken, ahol nem működtek szappanfőző műhelyek, a házi szappankészítés egyszerűbb, kezdetlegesebb munkaeljárásokat őrzött meg. Ennek nyomán valószínűnek tarthatjuk, hogy a század elején még tevékenykedő szappanosok hatást gyakoroltak a rövid ideig virágzó házi szappankészítésre.

Otthon négyféle eljárással készíthetünk szappant.

A szappankészítés õsi és nem ördöngõs tudomány, azonban a mai készre gyártott szappanok széles választéka miatt elfeledtük!

A természetes összetevõk, színezõ- és illatanyagok csak egy karnyújtásnyira vannak tõlünk.

Segítségükkel olyan szappanokat készíthetünk, amelyek kíméletesek a bõrhöz, eltávolítják a szennyezõdéseket és a baktériumokat. A gyárakban általában a következõ folyamat zajlik le:

növényi olajok keverékéhez (pl.: olíva vagy mandula) 80-100 fokon különbözõ vegyületeket adnak. Lágyabb szappan esetén ez a vegyület a kálium-hidroxid, keményebb szappanoknál pedig a szódium-hidroxid. Miután a massza kihûlt, a mûvelet befejezõdött.

Otthon négyféle eljárással készíthetünk szappant.

1. Újrahasznosítás: a szappanmaradékokat ledaráljuk, majd összekeverjük.

2. Elõre gyártott alapanyagok: sok üzletben elérhetõek félig kész szappanok, amiket melegítés után különbözõ adalékokkal gazdagíthatunk (virágokkal, gyümölcsökkel).

3. Hideg eljárás: nagy figyelmet igénylõ folyamat. Az összetevõket, vagyis az olajokat, színezõket és illatanyagokat lúg segítségével összekeverjük.

4. Meleg eljárás: a hideghez hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt az összetevõket fel kell hevíteni.

A gyárilag elõállított szappanokkal szemben ezek sokkal kíméletesebbek a bõrhöz, és szinte semmilyen irritációt nem okoznak. Nagyszerû választás azok számára, akinek érzékeny vagy kiszáradásra hajlamos a bõre.

Szappan készítés otthon

Szappan készítés otthon

A szappankészítés egyre népszerűbb eljárás, mert régi, vagy új szappanokból egyedi szép szappanokat készíthetünk, akár ajándéknak is megállja a helyét. A technika nagyon könnyen elsajátítható, csak türelem kell hozzá, no meg fantázia.

Hozzávalók:

-glicerin szappantömbök (hobbiboltokban is kaphatók, de megfelel pl. a Tescoban kapható szappan is), vagy szappanforgács, apró darabokra vágott maradék kiszáradt szappanok
-színezőanyagok
-illatanyagok (illóolaj, vagy hobbiboltokban kapható illatanyagok)
-öntőformák (hobbiboltokban beszerezhetjük, lehet gipszöntőforma is)
-díszítőanyagok (virágszirmok, apró figurák, kagylók, gyöngyök, csillám csillámpor vagy ami még eszünkbe jut)
-mikrózható, vagy hőálló edények
-kés, reszelő
-hurkapálcika1.) A szappan felolvasztása:

a) Olvasztás mikrohullámú sütőben:

Annyi mikrózható edényt készítsünk elő, amennyi színt szeretnénk használni. A legmegfelelőbbek a csőrös edények, pl. kancsók, amelyekből önteni lehet, ez megkönnyíti ugyanis a folyékony szappan beleöntését a formába, anélkül, hogy a massza melléfolyna. A szappantömböket vágjuk kisebb darabokra az olvasztás előtt, minél kisebb darabokra vágjuk, annál egyenletesebben forr majd fel, célszerű lehet lereszelni a szappanokat. Ha felforrt, kapcsoljuk ki a mikrót, nyissuk ki az ajtaját. A mikró teljesítményétől és a szappan mennyiségétől függ az olvasztás időtartama. Kis mennyiségű szappannál (10 dkg) 600W teljesítmény mellett elég lehet a 30 másodperc is, de mivel nincs általános érvényű utasítás, így mindenképpen kövessük szemmel a folyamatot. Ha már forr, akkor vegyük ki, majd hurkapálcával megkeverve ellenőrizzük, teljes mértékben felolvadt-e.

b) Olvasztás vízfürdőben

Ha nincs mikrosütőnk, akkor a szappantömböt úgy is felolvaszthatjuk, hogy az edényt egy vízzel teli fazékba helyezzük és így forraljuk fel. (Felgőzöljük, mint a csokoládét.) Tegyük a szappantömböt egy konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és forraljuk fel.

2) Formába öntés:

Mielőtt a szappanöntő formákba töltenénk a folyékony szappant, győződjünk meg arról, vízszintes helyzetben van-e a forma. Az öntőforma négy sarka alá helyezhetünk gyurmát, így a forma öntés közben nem csúszik majd el. A kis öntőformákhoz kevés szappanmassza is elegendő, mégis tanácsos többet felolvasztani, mert a folyékony szappan nagyon gyorsan kihűl és megköt a kancsó oldalán, ezáltal kevesebb lesz az a mennyiség, amelyet a formába tölthetünk. Minél nagyobb a kancsónk, annál nagyobb mennyiség vész el. Igaz ugyan, hogy nem végleg, hisz ez a megdermedt massza is újra felhasználható de majd csak a következő olvasztás után.

3) Illatosítás, színezés, díszítés:

A felolvasztás után illatosíthatjuk és színezhetjük a szappanunkat. Ehhez csepegtessünk bele néhány csepp illóolajat, illetve színezőanyagot. Jól keverjük össze újra a masszát. Ha a szappanba figurát szeretnénk helyezni, öntsük tele a formát, majd óvatosan nyomjuk bele a figurát. Ha virágszirmokat szeretnénk beletenni, töltsük fel a Tippek:

-Lehetőleg olvasztáskor ne öntsünk vizet a szappanhoz, de ha mégis, csak nagyon keveset, különben ragadni fog.
-Öntőformának megteszi a gyerekek homokozójátéka, süteményes forma, tojástartó, de van aki jégkockatartóban készít szappanokat, majd fagyasztóba rakja, ami által még gyorsabb a dermedési folyamat, és nagyon könnyen kiszedhető a szappan.
-Ha hagyományos formájú szappant készítünk, jó lehet a 2 decis, vagy akár a literes üdítős doboz.
-Vigyázzunk, mert ha túl gyorsan öntjük a szappant, buborékos lehet, legyünk türelmesek! (bár nagyon szépen mutat a buborékos kész szappan is)
-Ha többszínű rétegeket akarunk készíteni, meg kell várni, amíg az alsó réteg megdermed.
-Ha csillámporral szeretnénk díszíteni, azt a még folyékony masszába kell szórni.
-Illatanyagnak használhatunk pl. kókuszreszeléket, de virágszirmokat, fűszereket is.
-Hobbiboltokban sokféle apró fafigurát macikat, szíveket, virágokat vásárolhatunk, melyeket felhasználhatjuk a szappan díszítésére. Jó lehet apró (könnyű!) kavics, kagyló, csiga.
-Díszíthetjük a felolvasztott szappanunkat régi szappandarabkákkal is, ehhez érdemes átlátszó glicerinszappant használni, hogy látható legyen.
-Szépen mutatnak a szappanokban a száraz rózsaszirmok, de a levendula is. A szirmokat kombinálhatjuk, pasztellrózsaszín vagy halványlila színezéssel is.
-Helyezhetünk a szappanokba egy-egy szárított narancs vagy citromkarikát is. ha nincsenek száraz virágaink, látványos egy-egy apró művirág-fej is.
-Ha ajándéknak szánjuk a szappant, gondoskodjunk megfelelő, stílusos csomagolásról is: a természetes hatású szappanokat csomagoljuk natúr csomagolópapírba, kössük át raffiával, majd a raffia alá csúsztassunk egy szál száraz virágot, levelet, vagy kis darab fakérget. A színes szappanokhoz varrjunk áttetsző organza zacskót, amit vékony szaténszalaggal kössünk át.
-Ha sima szappant használunk, fennállhat a veszélye, hogy nem oldódik fel, de gyurmához hasonló állaga lesz, amiből golyókat vagy érdekes figurákat formázhatunk, díszíthetünk. Ebbe is keverhetünk narancs-, citromhéjat, vagy beleforgatjuk pl. kókuszreszelékbe is. Ha nem is öntjük, de a formákba belenyomkodhatjuk, a dekor homok technikához hasonlóan. Ha megszáradt, kiszedhető belőle. A ?sima? szappanokkal legyünk óvatosak, büdösek lehetnek olvasztás közben. (az illóolajok ellenére is...)
-A könnyebb formából való kiszedéshez van, aki olajat használ. Fehér szappan készítésnél főleg nem javasolt, mert foltot hagyhat. Ha illatanyagnak illóolajat használtunk, számítsunk rá, hogy nehezebb kiszedni a formából, mert más az állaga a hagyományosnál.
-Ha folpackba csomagoljuk a szappant, arra ügyeljünk, hogy esetleg meggyűrődhet a kisebb szappanok esetén, és eltakarhatja mintáinkat. Nagyobb szappannál tökéletes megoldás lehet.